Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy jelenleg mindkét napközinkben betelt a férőhelyszám. Évközben azonban adódhat üres hely, ezért érdeklődés esetén bátran hívják elérhetőségünket, vagy küldhetnek elektronikus levelet is.
Családi napközink egész évben nyitva tart, azonban a legtöbben a bölcsődés és óvodás beíratkozások alkalmával keres meg bennünket. Ilyenkorra már mi is tudjuk nagyjából, melyek azok a kisgyermekek, akik ősztől óvodában fognak kezdeni. Éppen ezért azt tanácsoljuk: ne az utolsó pillanatra maradjon ez a fontos esemény. Adatlapot kitölteni, érdeklődni bármikor lehetőség van.
Azoknak a családoknak pedig, akik még csak most kezdenének ilyen jellegű közösségbe járni, mindeképpen tanácsoljuk, hogy egyszerre több napközit, napközbeni ellátást is nézzenek meg, így fölkészültebbek, tájékozottabbak lesznek és nem érheti őket meglepetés.
Napközink megtekintésére, nyílt napra délutánonként van lehetőség, hogy a délelőtti foglalkozásokat ne zavarjuk.
Telefonos bejelentkezés azonban szükséges, hogy adott napon, személyesen minden tájékoztatást megkaphassanak a kedves szülők a napközi vezetőjétől.
Nagyon fontos tudnunk, hogy a szülő mit vár el a tőlünk. Ha ezeket az elvárásokat az Aranytücsökvár elveivel összhangba tudjuk hozni, akkor bizonyosan együtt tudunk majd működni a kisgyermekek ellátásában.
A beíratkozás összege
25, 000 Ft. Ezt az összeget az első havi térítési díjból levonjuk.
FONTOS! Amennyiben a szülő hibájából hiúsul meg az ellátás, úgy a beíratkozási díjat nem áll módunkban visszatéríteni!
Beszoktatás:
Az Aranytücsökvárban az anya jelenlétével történik a beszoktatás. A kulcsszó mindenképpen a fokozatosság. Igaz, előfordult már, hogy apuka, vagy nagymama segített az elválás folyamatában, mégis azt gondoljuk, hogy elsősorban ez- amennyiben megoldható az anyukák feladata. A napközibe való járást előzi meg az ismerkedés folyamata, mikor a kisgyermek és a szülő- általában délutánonként, előre egyeztetett időpontban eljönnek hozzánk és jászanak egy jót. Közösen. Ez legalább egyszer történjen meg, de az a jó, ha kétszer- háromszor is találkozunk. Ilyenkor alkalmunk nyílik bővebb beszélgetésre, megfigyelhetjük egymás személyiségét, nevelői attitűdjét.
Később, mikor a kicsi már elkezdi a napközit, legalább egy hétig számítunk a szülői jelenlétre. Napi ritmusunkat, foglalkozásainkat ugyanis testközelből tapasztalják meg a családok, nem éri őket újdonságként az általunk hirdetett szakmai program.
Egy példa a beszoktatásra:
| NAP |
IDŐSZAK |
| Hétfő |
9-10:30-ig |
| Kedd |
9-10:30-ig |
| Szerda |
9-12:30-ig (ebéddel egybekötve) |
| Csütörtök |
Szülő már nincs jelen, megpróbáljuk az alvást, ébredésre érkezik |
| Péntek |
Megpróbáljuk az alvást |
A gyermekek megismeréséhez segítségünkre szolgál a szülők által előzetesen kitöltött anamnézis lap és a csoportban dolgozó kollégák családlátogatása is.
Nagyon fontos, hogy a beíratkozást, a napközbeni ellátást türelmi idővel kezeljük. Ez azt jelenti, hogy az első hónapban a szülőnek lehetősége van visszamondani az ellátást, ha időközben meggondolta magát, vagy egyéb dologgal nem ért egyet. Természetesen a befizetett ellátási díjat is visszakapja.
Egy hóap után azonban ellátási szerződést kötünk, mely tartalmazza a napközi és a szülők felelősségvállalását és kötelezettségeit is.
A családi napközinek a HÁZIREND értelmében joga van fellépni azokkal a szülőkkel szemben, akik durva stílusukkal és lekezelő hangvételükkel az alapvető viselkedési normákat nem tartják be.
Nagyon fontos, hogy ellátási szerződés esetén a napközbeni ellátás felmondási ideje 30 nap.
A visszatérítés szabályairól továbbá úgy rendelkezünk, hogy a gyermek egybefüggő, minimum 2 hetes hiányzása esetén (betegség) a térítési díj 70%-át mindenképpen ki kell fizetni, melynek összege
38, 500 Ft. Egyéni programokat- nyaralás, síelés, stb. -nem tudunk jóváírni! Ezzel kapcsolatban megértéseteket kérjük.
Főoldal